A megalázás

2012 október 8. | Szerző: ezovirág |

Rengetegen vannak, akiket verbális támadás ér naponta.

Érdemes azon elgondolkodni, hogy miért jutott valaki ebbe a helyzetbe, de utólag a múlt történésein túl sokat töprengeni, túlságosan fontossá tenni azokat, nem érdemes. Sokkal érdemesebb azonban felkészülni ezekre a helyzetekre, elemezve egyrészt azt, hogy mit várhatok a másik féltől (főnök, férj, feleség, szülő, …), hogyan oldható az a szorongás, ami ebben a szituációban körülvesz. A partner “vesszőparipáit” ismerve, előre “gyártani” olyan mondatokat, amikkel jobb esetben megelőzhető, más esetben legalább kifejezésre juttatható az a szándék, hogy nem elfogadható a további tiprás.

Nos, ez nem megy egyik napról a másikra. Reggel a buszon vagy az autóban ülve, ellazítva gyomrot, kioldva belőle a görcsöt, erre kell fordítani az energiát. Tudatosan felkészülni, hogy amikor a főnök belép az ajtón, ne a legyőzhetetlen sárkányt lássa benne, hanem a saját félelmeitől ordító kisegeret. Mert ő sokkal jobban fél, hogy elmarasztalja az ő főnöke… Le is lehet rajzolni a kisegeret, mint küszködő kisállatot, és saját magát, mint a bölcset, aki képes legalább nyugalomban maradni. Ez egy több ezer éves történet, akit félelemben lehet tartani, azt úgy is tartják. Maradéktalanul tisztában vagyok vele, hogy amiről beszélek, mennyire nehéz. De azzal is tisztában vagyok, hogy mennyire képes mindenki ezen változtatni.

De feltétlenül a helyzet magaslatán kell maradni. Ha egy idő után sikerül a nyugalmon kívül a magabiztosságot is sugározni, és még az előre “gyártott” mondat is a helyén ül, akkor kell igazán észnél lenni, és nem visszarúgni a másikba. Itt van a változás egyik döntő lépése, hogy nem megtorolni kell a bánatot, hanem felülemelkedni azon.

A lelki terror a hatalom gyakorlásáról szól. Állandóan kifejezi a függőségi viszonyt, a totális ellenőrzést. Nem mindenki tudja magát összekapni és elmenekülni egy ilyen viszonyból, de arra mindenki képes, hogy éjszaka ne a bántalmazás napi szólamain “mókuskerekezzen”, hanem elcsendesedjen. Lehet a gondolatokkal beszélgetni is: egyes gondolatokat keményem el lehet küldeni a francba, mert nem kellenek, nem könnyítik meg a helyzetet, csak a másik félnek a segítői. Ehhez azonban nagyon észnél kell lenni, amikor jön a gondolat, hogy már megint mit kapott, mit kell eltűrnie, és de a fenébe, akkor leállni, leállni, és azokat a gondolatokat előhívni, amelyek a kívánt célok elérésében segítenek.

Fel kell ismerni azt a helyzetet is, amikor a lelki bántalmazás éppen ellenkezőleg, heteken át tartó hallgatásban merül ki. Ez a szenvedő félnek egyaránt nem jó, káros, ez ugyanúgy a megalázás része. Ez ugyanúgy egy feloldandó feladat, mint amikor egyfolytában ócsárolnak valakit.

Végül egy furcsa helyzet: az erőszakos fél ugyanúgy függővé válik. Saját csapdájába esik, mert kell neki a folyamatos hatalom gyakorlás, égető szüksége van arra, hogy valaki felett állandóan éreztesse önnön nagyságát. És ezt a kölcsönös függőséget meg kell szakítani ahhoz, hogy a továbbiakban önálló, saját személyiségét élhesse mindkét fél.