Szeretlek, így el sem engedlek

2012 november 8. | Szerző: ezovirág |

Ugye, hogy ez az egyik legnehezebb érzés a világon?

Szeretni és elengedni. Szeretni és nem kötődni.

Hányszor halljuk, hogy “nekem a Te boldogságod a legfontosabb!”, de emögött nem állnak valódi, mély, tudatos gondolatok, érzések. Párkapcsolatban, szülő-gyerek kapcsolatban szinte sehol sem találni olyan embereket, akik ezt valóban komolyan gondolnák. Mire eljut egy történet addig, hogy ez valóban megszülessen, érvényt szerezzen magának ez a gondolat, addigra kiderül, hogy az emberi ragaszkodás, önzés, birtoklás sokkal nagyobb a másik szereteténél.

Szepes Máriánál is olvasható, hogy amihez görcsösen ragaszkodunk, azt elveszítjük. Csak az marad a miénk, amit képesek vagyunk elengedni. Legyen ez tárgy, házastárs, gyerek.

Néha nem árt felröppeni és az eseményeket, gondolatainkat felülről megnézni, átvizsgálni, mennyire görcsös és hisztis az a ragaszkodás, ami bennünk van.

Hagyni kell a körülöttünk levő embereket elmenni sétálni, hagy nézzenek körbe. Bízni kell magunkban, hogy az általunk kélpviselt értékek, gondolatok fontosak a másik számára is. Ezek séta közben is a másikkal lesznek.

Még soha, senkit nem sikerült maradásra bírni, aki menni akart. Ez nem keverendő össze a gőgös “nem mutatom ki a valódi érzéseimet” világgal, az “én aztán senkiért nem küzdök” gondolattal. Ezek nem belülről fakadnak, hanem az ego által képviselt értékek. A valódi elengedés szabad szellemből fakad.