A hitről

2011 június 7. | Szerző: ezovirág |

 A hit egyfajta túlélési stratégia alapszinten. Ha búvárkodsz, viszel magaddal palackot, tudást és hitet, hogy a felszínre kerülsz a végén.

Szerencsére nagyon kevesen vannak közöttünk, akik végleg elhagyják ezt, szinte mindenkiben igenis él a hitnek legalább egy alacsony formája, a remény.

És kell is! Olyan hatalmas bukfenceink vannak életünk folyamán, hogy ez az egyik legkézenfekvőbb, amit vihetünk magunkkal. Bár mindenkit meggyőzhetnék arról, hogy ha ez valós hittel is párosul, akkor sokkal könnyebben élheted túl magad. Eleinte csak túlélésről beszélünk, majd építkezésről, épülésről, szépülésről.  Széles körben manapság már nem beszélhetünk Istenről, mert ettől megijednek, jobb esetben ódzkodnak az emberek. (Illetve összekeverik Istent az egyházzal, …). Mégis, ha valahogy érezzük magunkban Isten jelenlétét, vagy egyfajta húzóerőt valami áldásosabb felé, arra nagyon figyeljünk.

Az út, amin haladunk, egy magasabb szellemiség felé kellene, hogy vigyen. Csakhogy az emberek állati lusták, és rettenetesen nem zavarja őket, ha 10, 20 év után ugyanabban a gondolatkörben pörögnek. (Ez áltlában ugyanazon önző motivációjukból fakadnak.) Pedig mindenki kap figyelmeztető jeleket. Ki keményet, durvát, ki apró finom rezdüléseket, attól függően, mennyire kell változni. Számomra a hit ezt is jelenti, hiszek abban, hogy egy legfelsőbb szellemi  útmutatás alapján minden segítséget megkapunk ahhoz, hogy ezt az életünket ne ugyanott zárjuk le, ahogy az előzőt. És ne ragadjunk bele egonk sivár, felületes siránkozásába, hisztijébe, … Tudom, hogy munka, meg főleg fárasztó munka nem az ego felől közelíteni a világ felé, de ez az egyetlen esélyünk arra, hogy belássuk, a világ nem az, amit mi annak hiszünk.

Ha hited van, türelmed is van. Türelmed ahhoz, hogy a környezeted kicsapongásait ne személyes sértettségnek vegyed, hanem az egyes egyén személyes harcának (avagy kudarcának). Márpedig egy vergődő léleknek segíteni kell. Mégha látszólag csorbul a büszkeséged, saját egod, … Nem arról beszélek, hogy adja fel magát mindenki és rabszolga szerepben tündököljön. Az egot nem elnyomni, hanem felhasználni kell. Ő egy lépcsőfok, amin nem lehet átugrani, de túl kell lépni rajta.

Amikor hitről gondolkodom, sosem egyházról, vallási vezetőkről beszélek. A hit egy bizonyosság abban a kérdésben, hogy a lelkem most épp ebben a testben akar fejlődni. Én nem a testem vagyok, ezt sokan tévesen nem ismerik fel. Épp ezért keresnek menekülő útvonalat a test kielégítése által. Egy jó zabálás, ivászat, szex után is, ha hosszabb ideig ráérsz valakivel beszélgetni, kiderül, hogy mégis hiányzik valami, hogy mégsem az igazi, mert nem a test folymatos jóval tartása hozza meg az igazi békét. (Természetesen egy jó szeretkezés utáni 5csillagos metaxa is kell, nem erről beszélek…) És nem egy másik ember hozza el a hiet. A hit tudja, hogy közelebb kerülni ahhoz a végő szellemiséghez, ami legfelül és egyszerésmindenkorra legbelül VAN, azt nem pótolhatja senki. És mindenki ezt keresi egész élete alatt, csak ezt szinte senki nem hajlandó beismerni, pláne nem azonosulni ezzel.

Gyerekeinknek ezt kéne legalaposabban lefektetni. Test-lélek-szellem hármasában, fejlődésében kell gondolkodni. Azt hiszem, ez persze lehetetlen küldetésnek hangzik, hogy Lady Gaga, és vv4 melett ez talán fontosabb. Abban él a hitem, ha néha hallanak elejtett szavakat erről, 30 év múlva eszükbe jut, amikor már megadták a testnek alaposan, ami jár…